Szemhunyásnyit alvós éjszakák után kifejezetten szívmelengető az energiáról csevegni. Az ember lánya legszívesebben bekuporodna egy sötét, jól kibélelt sarokba, hogy aztán nyugodt szívvel vegetáljon, amíg csak lehet. Helyette viszont laptoppal, fényképezővel és kamerával felszerelkezve rohangászunk a tábor területén – a minden világkrízist überelő konnektorválság lévén kapkodunk a szabad dugaljak után, hogy legyen hol és min gépelnünk, mielőtt a gép is beállna velünk a zombik sorába. Közben kreatívkodni próbálunk, de nagyrészt inkább csak őrület és akaratlan röhögés lesz a vége.
A még párnától ráncos arcokról valamiért nem sugárzik a lelkesedés – kivéve néhányakról, akik még most is képesek ugrabugrálni és ki nem fogyó generátorként pörögni. Rájuk csak hangosan ciccentünk egyet: energiavámpírok. Minket szipolyoznak, ezért érezzük magunkat úgy, „mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek”. Úgy tűnik, egyesek immunisak Ödönke reggeli ébresztőjére, ami a normál táborozóba addig sulykolja a hasadrasütanap-feelinget, amíg fel nem tápászkodnak a matracról. Átlagosan mindannyiunk arcát évgyűrűkké csavarodó párnaráncok cikázzák keresztül, de egyeseknek az éjszakai lapszerk pont olyan volt, mint egy könnyed nyári grillparti. Irigykedünk. Ők pedig szívják tovább az energiánkat.
Épp ezért néhányan a befedett konnektorokról képzeletben lekaparjuk a sárga-zöld szigszalagokat, hogy inkább a szánkra tapasszuk őket, nehogy véletlen túladagoljon bárki is azzal az energiával, ami már-már ismeretlennek tetszik. Buddha és Yoda mester nyomába lépve igyekszünk egy csendes lelki békét kialakítani magunkban. A ’zenergiából most a „zenre” koncentrálunk, aztán mantrákat az orrunk alá mormogva esünk transzba, hiszen az Erő mindig velünk van, csak nagyon (nagyon, de nagyon) mélyen. Mindeközben persze a balatonfenyvesi kisboltok és kocsmák örvendezve várnak minket gyarló földi vágyainkkal, mikor több liternyi kávét és egyéb doppingszert vásárolunk fel náluk. Az már igazán lényegtelen, hogy koffeinfüggésünk rohamtempóban veri le az alvás és evés iránti szükségleteinket. Marad a csendes beletörődés.
Hibernált üzemmód indul be, csak csendben kussolunk és morgunk valamit, ha hozzánk szólnak. Bunkóság? Csak kicsit. Fáradtság? Részben.
Energiatakarékosság? Mindenképp.
Rálik Alexandra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.